mikrokozmosz

most hogy mindenki elhagyott
és fejemben lajhárok laknak
mint a betonba emelt dzsungel
olyan idegen vagyok

nem ismer fel a jegenyém
az ég orma fésű és tükör
otthonom ismeretlen forma

lágy pasztellbe öltözött
anyám volt szobám
mely most űr-fényű sötét
(takarómról épp elrepülnek a türkiz lepkék)

valóságom egy pillanatnyi szuszogás
míg soha nem robban fel a csend
s a roppant idő csigolyáimon játszik

meszesedő vénáimban
már ott kering kilenc bolygó
s ha végleg kirakom a galaxist
meglátom Istent