Éjjelségek

0 Comments


Mint képlékeny szellem, olyan az este,
hogy rám formálódik sok éve már,
rajtam ül, füstszínű lepedőteste
néha földig húz, vagy az égre ránt.

Hogyha fél, csillagot okád, kavarog,
csak a vén Holdnak áldozza magát,
ilyenkor lábamon ezüstszalagok,
táncolok, rajtam a tünde-kabát.

***
Lila ködbe burkolj, éjfél
– ami puha és csábító,
és mielőtt hozzám érnél,
szerelem légy, csontlágyító.

Lila ködbe burkolj, éjfél.
Ahogy senki más, úgy jöjj el,
engedd, hogy ne legyek észnél,
lehelj álmot rám, úgy ölelj.

***
Hozzád vágyom, és a csend sem állhat közénk,
önts az irgalomnak vodkát, majd gyújtsd fölém,
és ne tehessenek semmit, csak nézzenek,
a kiszámoló kishalálok, szénszemek.

***

Fáradt vagyok, bújj hozzám,
ne mozdulj, és ne beszélj,
hallgassuk ketten a csendet,
tudatunk lassan összeér.
Képzeletben nyissunk plafont
– és mint a tetőn két macska,
kívánjuk meg a Tejutat,
míg szemünkbe ül
egy-egy hold-macska,
és egymás mellett üljünk
halkan miákolva hajnalig,
míg az égre karmainkkal
karcoljuk, hogy sosem lesz harmadik.
Macskalelkünk egy utat jár,
összefonták ott az égben
puha talpak vándorútján,
fönti, lenti csillagképen.
Fáradt vagyok, bújj hozzám,
ne mozdulj, és ne beszélj,
csendeddel
takarj be,
úgy mesélj,
úgy mesélj.


You may also like

Nincsenek megjegyzések: