Kisülés


Sarkuló idő kockahasadékába ragadok,
onnan nem mos el semmi. S mint
leoltott lámpa, majd amperrel telt
infúzióról álmodom, míg rá nem ébred
szellemem: ez a végső kisülés.
Kukacokat nevelek szemfedőn, s ha
a sötétben meghallom anyám dala dúdol,
fénnyé válok egy lámpabolygón.


Illúziók

Még mindig kabátban állok előtted,
pedig rég a fogasra akasztottam,
Ninának hívsz, de a nevem már Pandora,
ez egy másik nő, csak te nem érted.

Leragadtál a mólón, ahogy néztük
a haragos vizet, sirályok féktelen röptét.
Kézen fogott szerelem volt a miénk,
csak addig nem tévedt el, míg
óvva vezettük világtalanként.

Még mindig kabátban állok előtted,
pedig már egy másik bolygón ülök,
két gyerek hív anyának, és néha azt
álmodom: hogy kabátban állok előtted.

produktum

az insta kivilágított avenue
bejegyzéssel utazunk át
szimultán éjjel
pogány bájolásod kísért
selymes dombról
készítek neked szelfit
naplótöredékben
feszíted szét lábam
olyan ez mint az ebook szerelem
az első hajnali busszal
viszem soraidból a bögre kávét
a csókokat és a zárlatot
hogy szétmaszatoltuk az étert
már mindegy hogy Pécs vagy Göteborg


kölcsönálmok

idegenek vonulnak át szobánkon
perecekből kis tornyok épülnek
a tenyeredből söröspoharat készítesz
rezdül a szempilla - rémfázis vége
nyakamon a kéklő eret simítod - miközben
elképzeled hogy megnedvesíted ajkam
rajta sószemek
ettem a perecből
s tudod hogy mazurkává váltunk
megérzed az óramutatókat amikor már
templomtorony vagyok
és az áhítatos csendben
szarkalábaimmal freskót
vált az álom
szarvas leszek
te róka
kergetőzünk
végül vért iszol
szemöldököm fakadó folyó

mellém bújsz
ébredek
ablakaid mögött a harmadik szemem

méregeted a benne úszkáló kacsák súlyát
(miután a perecmorzsákat elébük vetettem)
tested elfordítom
a vizek elfolynak
s reggeli közben a kávédban találod
az első hajóformát


https://dokk.hu/versek/olvas.php?id=44037


Hajnal

Hajnal c. versem itt.

Felvonások



Hajnali négy. Olvasok és írok.

Mintha borostyánba zárt fosszília lennék, az illendőség kedvéért sem akarok veled lenni, nem bírok olyan asszony lenni, aki egyenes derékkal ül barátnőivel az asztal körül, rékliket horgolva a szamovár gőzénél. Anna vagyok a regényhősnő,
a házas házasságtörő. Olyan visszafogni a vágyat, mint nem hallani a ló patájának csattogását a jégen. Itt mindig tél van, az inas örökösen havat lapátol vagy szenet hord. Nemsokára elalszol, altatócseppeket csentem a sorok közé. Nem nyúlhatsz hozzám ma sem, de elég, ujjaim elengedik a csipkefüggönyt.

Soros


Újra a gyermek fél bennem,
jaffaszín álmok aludtak el,
kórházi térben mért percem,
énem nemsokára útra kel.

Nem tudom merre kell menni
a tejsavóssá vált világból,
nem tudom, hogy kell fénynek lenni,
könnyűn szállni ki az ágyból.

A szűk tér most fehéren forog,
szemembe süt egy égi lámpa,
amint egyre szárad a torok,
s fordul a lélek önmagába.