szoba kilátással



eltemettél
hónapok piszkával
hosszú fröccsökkel
cigarettafüstbe burkolózva
lötty kávé
és a hat huszas indulása közé
körmöd alatt fekete sarló

már nem számít hogy együtt leheltünk az István térre a szerelmet
hogy szerpentines utak mentén lettünk egymás fogódzkodói
hogy Isten elvarrt minket egymás mellé
végül minden szál felszakad

Windows pro

az éj ablaka poros
ónixszemű angyal tekint be
a halál szövete ruhája
szeme vak csillag
fájdalmat keres
jelzőzött imákat
banálisan
romantikus kurva
vérrel írt szerelmes leveleit
erekbe dugja tüdőbe orrba szájba
mint a nyelv alatt olvadó tabletta
amikor érkezik
csitt csitt kisbabám mondja a halottnak
ez itt már a Kánaán nézd
s bepillantást nyújt
a szerelem legtávolabbi vackába

Noir

Nyirkos. Mélység. Zug. Pókként
szövi meg elmém magányom sarkát.
Erdőneszeket simít paplanomra az
éjjel mágusa. Kő alatt a víz: ha nem
ereszt el múltam. Zárt cserépedény.

Önbókok

Rozsda ízűek belső szerveim, betegségbe bújok,
épphogy ébredek tehénszín álmomból. Naponta
más istenhez pártolok át, de egyik sem akar ígérni.

Városnak képzelve magam, felgyullad szememben
a lépcsőházak fénye, a burán légypiszok,
fel-felvillanó majdnem zárlat.

Kinyitom ablakomat a főutcára, asszonyos,
vasorrú szobor, helyenként rézgálic ékszerrel.
Sorban a koszos kanál, pohár, a tányér. Tehervonat.

Beomlik alattam a pillanat, a perc, az óra,
dervis ugrik a kisiklott mutatóra, a tüdősípot
csak én hallom. Ez még nem a teteje, az alja,
a napszak zátonyán fennakadva. Kobrafejű horizont.

Kisülés


Sarkuló idő kockahasadékába ragadok,
onnan nem mos el semmi. S mint
leoltott lámpa, majd amperrel telt
infúzióról álmodom, míg rá nem ébred
szellemem: ez a végső kisülés.
Kukacokat nevelek szemfedőn, s ha
a sötétben meghallom anyám dala dúdol,
fénnyé válok egy lámpabolygón.


Illúziók

Még mindig kabátban állok előtted,
pedig rég a fogasra akasztottam,
Ninának hívsz, de a nevem már Pandora,
ez egy másik nő, csak te nem érted.

Leragadtál a mólón, ahogy néztük
a haragos vizet, sirályok féktelen röptét.
Kézen fogott szerelem volt a miénk,
csak addig nem tévedt el, míg
óvva vezettük világtalanként.

Még mindig kabátban állok előtted,
pedig már egy másik bolygón ülök,
két gyerek hív anyának, és néha azt
álmodom: hogy kabátban állok előtted.

produktum

az insta kivilágított avenue
bejegyzéssel utazunk át
szimultán éjjel
pogány bájolásod kísért
selymes dombról
készítek neked szelfit
naplótöredékben
feszíted szét lábam
olyan ez mint az ebook szerelem
az első hajnali busszal
viszem soraidból a bögre kávét
a csókokat és a zárlatot
hogy szétmaszatoltuk az étert
már mindegy hogy Pécs vagy Göteborg