Felvonások



Hajnali négy. Olvasok és írok.

Mintha borostyánba zárt fosszília lennék, az illendőség kedvéért sem akarok veled lenni, nem bírok olyan asszony lenni, aki egyenes derékkal ül barátnőivel az asztal körül, rékliket horgolva a szamovár gőzénél. Anna vagyok a regényhősnő,
a házas házasságtörő. Olyan visszafogni a vágyat, mint nem hallani a ló patájának csattogását a jégen. Itt mindig tél van, az inas örökösen havat lapátol vagy szenet hord. Nemsokára elalszol, altatócseppeket csentem a sorok közé. Nem nyúlhatsz hozzám ma sem, de elég, ujjaim elengedik a csipkefüggönyt.

Soros


Újra a gyermek fél bennem,
jaffaszín álmok aludtak el,
kórházi térben mért percem,
énem nemsokára útra kel.

Nem tudom merre kell menni
a tejsavóssá vált világból,
nem tudom, hogy kell fénynek lenni,
könnyűn szállni ki az ágyból.

A szűk tér most fehéren forog,
szemembe süt egy égi lámpa,
amint egyre szárad a torok,
s fordul a lélek önmagába.

Fejlövés

Hé, Apu!


Olyan vagy, mint a citromszelet,
poharam szélén Karibi,
rajtam kívül senki sem szeret,
rajtam kívül van-e ilyen ribi?

Negyedosztályú csehóban ülsz,
a borostás másnaptól félek,
vénádban még ott a kanül,
kockába zárnak kórházi élek.

Hé, kelj fel, nézz kint körül!
Faágon baszik két rigó,
alul az úgyse, a csakis is fölül,
blues a torkuk. Rádió.

Nem kell korcs alázat,
meghunyászkodni lidércnek,
lélegezz, mint a fák. Csak látszat,
hogy ösztöneid vének.

Szemedben idegenek vannak,
velem láss, küldd őket haza!
Én akarok itt lenni, ha zuhannak
a fények, s kattan a halál ravasza.

Málnaház

Szétszórlak most, mint csibéknek a magot, 
nem akarom, hogy belém csírázz, 
kidobható cserépben tartottalak, 
mint meddő földrögöt. 

Sokszor gondolok arra a pöszméte- és ribizlinyárra. 
Izzadt dél volt, amikor utoljára jöttél, 
mézsárga fényben úszott a málnaház, 
provence-i égnek tűnt a plafon, 
tejkaramell a mell. 

Lomha reteszek tolódtak, amikor igent mondtam, 
megtelt velünk a szoba, 
messziről hallatszott a sóhajod, 
reszkető délibáb az ölelés. 

A szoknyámat három napig ott hagytam ahová hajítottad, 
más nyomod nem maradt, 
de 
aludtam kövér megelégedéssel 
szagodban, hátrahagyott csendedben úszva. 

S ott maradtam kidobható cserépként, 
kicsiny tálaimmal, 
átpasszírozott gyümölcseimmel. 

Levendulakék felhők úsznak az égen 
most is, mint akkor régen, 
valami kering még az ereimben belőled, 
pipacsérés vöröse keveredik 
a muskátlik pirosával. 

A házzal szembeni ribizlist 
összehajtogatom egészen laposra, 
hogy beférjen egy borítékba neked címezve, 
de sosem küldöm el, 
maradjon a hit, 
hogy már nem én tehetek rólad. 



(Köszönöm Czékmány Sándor segítségét.) 

Ruhátlanul

Amikor ruhátlan leszel 
és lila, dögcédula kerül rád, 
megmosnak boncolás után. 

Szerveid visszatömködve, 
lágyéktáj nincs kitakarva, 
már nem szégyellheted magad. 

Talán ilyen a születés is, 
anyaméhből bomlasz a világra, 
és még nem szégyellheted magad. 

Vér és máz, első levegővétel, 
megérkezel a késői halálba, 
amikor először megmosnak. 

haiku

Okker madarak,
palacsintát termő fák.
Gyerekrajzon ősz.
.

Két üvegbéka
felborulva. Oda az
áttetsző béke.

Copyright © Net-notesz 2017-minden jog fenntartva!
 
Net-NOTESZ Blog Design by Ipietoon