Fény-verte dimenzió


Föld és vízillat volt, város a fényből kifordítva.
Kecsesen giccses balkonon
piros muskátlik lebegtek egy helyben,
(vörös kolibrinek láttam őket),
ha átvágtam a Ferencesek utcáján.

Beszéltek a ruhák, hangulatból meséltek regényt,
s ahogy mozogtak a városban,
kiolvasható lett a szekrények titka.
Az éttermi teraszok asztalait körbe ülte
a kávégőz, s a könnyed mozgású pincérek
pizzát egyensúlyoztak tenyereiken.

Nyugodt voltam, mintha árnyék lennék
a sárgára meszelt házfalakon,
akárhova mentem, minden spalettát ismertem,
vendéglőben ettem, ittam, én voltam
a szerelem után áhítozó tinédzser.

Fészekrakó kandeláberek, hogy is felejthetnélek titeket,
és minden zöld felület, akár az óvodai babzsákok!
A napok hozzám igazodtak, ahogy számban a fogak,
hajszálaimra egyenként jutott mediterrán szél,
és most, hogy sebeim gennyednek, fakadnak,
üszkös a fiatalság, épp ugyanolyanok a muskátlik,
ruhák, és balkonok.


2 Comentários

Erika Bakos írta...

Szeretem ahogy írsz.
Ölellek.

M. Karácsonyi Bea írta...

Köszönöm drága Erika.

Megjegyzés küldése