Mint a faun


Megvannak a saját rácsaim,
homorú tükör a lét nekem,
és a panel lepte tájaim
közt az utolsó ciprus terem.
Megáldott zöldjéhez hajoljon
a szél, simogassa bokáját,
a közöny szmogjával dacoljon,
senki ne bántsa koronáját.
Bezárnak oszloptalan terek,
faunként ütnék minden kőre,
nem bánom e kort, csak hadd legyek
én az utolsó ciprus őre

Comente

Megjegyzés küldése