Fekete gyermek

Lámpafény közé csavart alkony,
a neszek, akár a lepkezaj.
Itt vagyunk mind férfi és asszony,
csillagot lélegző emberraj.
Ahol neonok égbe futnak,
és a stricik járják az utcát,
az indulatok nem mozdulnak,
szúrják a halál magzatburkát,
míg felsírva elő nem bújik,
csöpp száját a világra tátva,
mellünket nyújtjuk neki húsig,
önnön bőrünket is lehántva.

2 Comentários

Zsuzsa írta...

Ez is tetszik, jó vers!

M. K. Bea írta...

köszönöm!

Megjegyzés küldése